Oktatás‎ > ‎

SZÁRAZ HULLÁMLOVAGLÁS

Hétvégi ingyenes tehetséggondozó kortárstánc tanfolyam

A ZéróPlusz Táncstúdió pótfelvételt hirdet a 2016. januárjában indult tanórán kívüli intenzív kortárs táncosképzésre. A műhelybe kizárólag komolyabb előképzettséggel rendelkező fiatalok jelentkezését várjuk. A képzést elsősorban azoknak ajánljuk, akik a tánc- és előadó-művészet minél sokoldalúbb, holisztikus megközelítését részesítik előnyben.



A képzés célja átmenet biztosítása a középiskolai tanulmányok és A) a hivatásos táncművészi pálya, ill. B) valamelyik táncművészeti felsőoktatási intézményben folytatandó tanulmányok között. A képzésen utolsó éves KÖZÉPISKOLÁS DIÁKOK, illetve EGYETEMI HALLGATÓK vehetnek részt, akik az alábbi technikákban mélyedhetnek el:

- kortárs tánc különböző test-tudati technikák (BMC, Feldenkrais, Lábán Mozgás Analízis) alapján
- klasszikus balett
- improvizáció
- kontakt tánc, partnering

Fentieken kívül a hallgatók részleteket tanulnak be a Zéró Balett társulat darabjaiból, kompozíciós feladatokat is kapnak (rövid szólókat, duókat, etűdöket készítenek), és év végén bemutatón vesznek részt.

A képzés időtartama: heti egy nap (szombat), 9.00-14.00 óráig. A képzés kiváló művész-tanárok által vezetett 90 perces foglalkozások során történik.

A képzés intervallumai:
2016. január 16 – március 19 (10 alkalom)
2016. április 2 – június 25 (13 alkalom)

Fentieken kívül olykor – a diákokkal történt megbeszélés szerint – egy-egy vasárnap is lesz oktatás.

A képzés részeként a tanulmányi időszak folyamán egy később meghatározott időpontban a diákok egy kétnapos külföldi tanulmányi kiránduláson vesznek részt.

A KÉPZÉST AZ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA TÁMOGATJA, EZÉRT  A RÉSZTVEVŐK SZÁMÁRA TELJESEN INGYENES!

A képzés helyszíne: ZéróPlusz Táncstúdió, Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház, 1027 Budapest, Jurányi u. 1. A képzés kiscsoportos formában, maximum 12 fő részvételével valósul meg.

Jelentkezés: zerobalett@gmail.com (Berger Gyula), vabo87@gmail.com (Varga Boglárka)

A képzés vezetője:

Berger Gyula (kortárs tánc, improvizáció, repertoár, partnering, kompozíció), sok évtizedes tapasztalattal rendelkező táncművész, koreográfus, és táncpedagógus. Diplomáját az arnhemi (Hollandia) ArtEZ hogeschool voor de kunsten (ArtEZ Művészeti Főiskola) táncművészeti szakán szerezte 1996-ban, de már azelőtt is majdnem egy évtizedig vezette saját társulatát, amely egyike volt az első magyarországi modern tánctársulatoknak. Magyarországra való visszatérését követően új társulatot alapított Zéró Balett néven, tanfolyamokat és workshopokat vezet, nemzetközi együttműködésekben vesz részt. Legutóbb az Amszterdami Theaterschoolban, Európa egyik legkiválóbb táncművészeti egyetemén tartott intenzív tanfolyamot. Testszobrászok trailer (Berger Gyula legutóbbi koreográfiája): https://vimeo.com/133374171

A képzés tanárai:

Varga Boglárka (klasszikus balett, kortárs tánc), a Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakközépiskola Táncművész Tagozatának korábbi hallgatója, jelenleg tanára. Tanulmányait ezen felül a rotterdami (Hollandia) Codarts Művészeti Főiskolán és a Magyar Táncművészeti Főiskolán végezte, de jelenleg is folyamatosan továbbképzi magát. Táncosként a Zéró Balettal, a DanceArt társulattal, valamint a Magyar Állami Operaházban és az Erkel Színházban dolgozik. Alapfokú művészetoktatási intézményekben, valamint a Rajkó-Talentum Táncművészeti Iskolában oktat, de modern tánc kurzusokat tart a Magyar Táncművészeti Főiskola nyári intenzív programján is.

Hrotkó Heléna (test-tudati technikák, improvizáció) tanulmányait a Budapest Kortárstánc Főiskolán, a bécsi Institute for Holistic Dance and Movement Pedagogy-n, és egy 1 éves olaszországi szakmai gyakorlat során végezte. Jelenleg Budapesten rendszeres táncórákat és intenzív kurzusokat tart iskolákban (Schola Europa Sport- és Táncakadéma; Budapesti Francia Iskola: Kreatív Gyerektánc) és táncstúdiókban (ZéróPlusz Táncstúdió; Kontakt Budapest stúdió), valamint az Élőkép társulat állandó tagjaként dolgozik, mint táncos, előadó. 2013-ban elvégezte a “Body-Mind Centering alapú 1 éves Szomatikus Mozgásképzést” Kálmán Ferenc vezetésével. Órái során inspirálódik mindazokból a tapasztalatokból, melyeket a szomatika, a testtudat terén szerzett az elmúlt 10 évben (Alexander technika, Autentikus mozgás, Tai-Chi, Jóga, stb.).
Comments