Oktatás‎ > ‎Tanáraink‎ > ‎

Korbai Hajnal / Hoppál Dorottya


Rólunk 
A tanfolyam ötletgazdáiként már régóta dolgozunk együtt a Mosoly Alapítványnál és a Thalassa Házban. A mozgás és táncterápia hosszú évek óta az életünk része, emellett több testtudati módszerben szereztünk saját élményt, illetve képződtünk.
Az utóbbi években úgy tapasztaltuk, hogy a gyerekekkel való munkában a szóbeli csatornáknál sokkal hatékonyabban működnek a testtudati technikákon alapuló módszerek, akár az oktatásban, akár a terápiás közegben.
A tanfolyamot azért tartjuk fontosnak, hogy ne csak a mozgás- és táncterapeuták számára legyen elérhető ez a tudás, hanem bemutassuk a különböző területekről érkező szakembereknek, hogy saját munkájukban hogyan hasznosíthatják a testtudati technikák adta lehetőségeket.

Korbai Hajnal


Pszichológus és kulturális antropológus szakon végeztem 2001-ben az ELTÉ-n. Ezt követően a CEU Nacionalizmus szakán kutattam a szimbólumok és az érzelmek kapcsolatát, majd az ELTE Pszichológia Doktori Iskolájában folytattam tanulmányaimat, ahol a témám a testtudati technikák alkalmazási lehetőségei a különböző terápiás módszerekben.
A Mosoly Alapítvány szakmai vezető pszichológusaként 2008 óta a beteg gyerekeknek szervezett művészetterápiás foglalkozásokon túl, munkám fontos részét képezi az, hogy megismertessem szakembereinket a legújabb terápiás elméletekkel, módszerekkel és nemzetközi tudományos trendekkel. 2010-ben írtam, és szerkesztettem a Mosoly Terápiák sorozat két meseterápiás kötetét „Az aranytök” és „Lotilko szárnyai” címmel.
A tánc és a mozgás gyerekkorom óta végigkíséri az életemet, ehhez jöttek később a hagyományos és modern testtudati technikák stúdiumai. A testtudati alapokon nyugvó pszichodinamikus mozgás- és táncterápiás képzésén túl tanulhattam Kokas Kláránál zenepedagógiát, részt vettem saját élményű MBSR tréningen, több mint tíz éve pedig a tai chi és a jóga is fontos tapasztalatokkal tágítják a szemléletemet. Okleveles tai chi, jóga és meditáció oktatói végzettségemet kislányomnak is köszönhetem, akitől három otthon töltött év alatt rengeteget tanultam magamról és a gyerekekről.
Az elmúlt években a testtudati technikák elméleti háttere is érdekelni kezdett, így kerültem kapcsolatba a kognitív tudományokban gyökerező "embodied mind" vagy "testesült elme" megközelítéssel. Ez az elméleti keret összekapcsolta bennem a két érdeklődési kört: a szimbólumok, az érzelmek és a testtudat témáját.





Hoppál Dorottya

Bölcsész végzettségem mellett művészetterapeuta és pszichodinamikus mozgás- és táncterápiás csoportvezető vagyok, mely képesítést a Pécsi Tudományegyetem posztgraduális képzésen szereztem. Munkámban segítségemre vannak testtudati és előadóművészeti tapasztalataim - a Body Mind Centering (tanáraim: Bonnie Bainbridge Cohen, Kálmán Ferenc, Hoppál Bori), a mozgásszínészet (Szárnyak Színháza), a hangszínészet (Orlanda Cook, Meredith Monk), az improvizáció (Kurt Koegel), a Feldenkrais Módszer (Thomas Kampe), a Kontakt Improvizáció (Andrew Harwood) és a Skinner Release Technika
(Gál Eszter) területéről. Shiatsu tanulmányaimat a Budapesti Nemzetközi Shiatsu iskolában végeztem Madocsai Eszternél.

A Mosoly Alapítványnál 2006 óta vezetek művészetterápiás csoportokat többek között pszichoszomatikus zavarral élő gyerekeknek (Budai Gyermekkórház és Rendelőintézet, Neurózis Osztály, Heim Pál Gyermekkórház, Ápolási Osztály).
Ezen kívül felnőtt önismereti mozgás-és táncterápiás csoportokat is tartottam (OPNI Tündérhegyi Pszichoszomatikus és Pszichoterápiás-rehabilitációs Osztály, Hagyományok Háza, Thalassa Ház).




Comments