Testidő

TESTIDŐ
– testtudati önismereti tréning –

 Október elején ÚJ CSOPORT indul, amelybe a beiratkozás a NYÍLT ALKALMAKON való részvétellel történhet.
Kérjük, hogy a nyílt alkalmak pontos időpontjáért nézzen vissza később honlapunkra , illetve érdeklődjön a következő e-mail címen:
 testido@szamosijudit.com 


A Testidő egy testtudati-önismereti tréning. Itt van idő és tér, hogy kilépjünk a hétköznapi, rohanós üzemmódból
és lelassuljunk. Az alkalmakon testtudati, relaxációs és improvizációs technikákkal dolgozunk: a testtudatosság
és a mozgás eszközével közvetlenül és újszerűen tapasztalunk. Lehetőségünk nyílik hogy új szemszögből
lássunk rá önmagunk és emberi kapcsolataink működésére. Az ebből adódó felismeréseink lehetőséget adnak a
megszokásainkból való kilépésre, vagyis a változásra. Az alkalmakon teljes figyelmet és jelenlétet szenteljünk
testünknek, mozdulatainknak, társainknak, találkozásainknak és elválásainknak.

Szamosi Judit: Testidő tréner / koreográfus / pszichológushallgató
„Hivatásom, hogy a mozgás átalakító erejét átadjam az embereknek.”
A mozgás huszonhét éve határozza meg az életem. Testidő csoportok, tréningek vezetésével és táncprodukciók
létrehozásával foglalkozom. A Magyar Táncművészeti Főiskolán diplomáztam. Jelenleg pszichológiai
tanulmányaim folytatom a Károli Gáspár Református Egyetemen. Hazai testtudati, improvizációs, relaxációs és
klasszikus tanulmányaim mellett külföldi tapasztalatot is szereztem. Ösztöndíjjal tanultam Németországban, az
Egyesült Államokban, Nagy Britanniában, Lengyelországban. Tíz éves tanítási tapasztalatom van. A Trafó
Stúdióban 2011-ben megalapítottam mozgásműhelyem, melyből 2014-re kidolgoztam a Testidő - mozgásban,
állandó változásban testtudati-önismereti tréninget.

Időpont:
Csütörtökönként, 18.30-21.00

Helyszín:
ZéróPlusz Táncstúdió
1027 Budapest, Jurányi u. 1. első emelet

Jelentkezés és bővebb információ: testidotrening@gmail.com

Web: www.szamosijudit.com / www.facebook.com/szamosijudit
Comments